„Komplex fejlesztés az Enyingi Járás kistelepülésein (Mezőszentgyörgy, Mezőkomárom, Mátyásdomb, Szabadhídvég)” címen Mezőszentgyörgy, Mátyásdomb, Mezőkomárom és Szabadhídvégtelepülések önkormányzatai közösen, konzorciumi formában 2025. első félévében fejlesztési igényt nyújtottak be a Közigazgatási és Területfejlesztési Minisztériumhoz.

A konzorcium egészére megítélt támogatás összege bruttó 40.000.000 forint, melyből Szabadhídvég Község Önkormányzata 10.000.000 Ft támogatásban részesült.

„Komplex fejlesztés az Enyingi Járás kistelepülésein (Mezőszentgyörgy, Mezőkomárom, Mátyásdomb, Szabadhídvég)” című projekt Magyarország Kormányának a Versenyképes Járások Program keretében biztosított vissza nem térítendő támogatásával, hazai forrásból valósul meg.

Szabadhídvégen napközis tábor megvalósítására, a mezőőri szolgálat infrastrukturális fejlesztésére, valamint a kamerarendszer felújítására kerül sor.

A beruházás kezdete: 2025.07.01.

A beruházás várható befejezése: 2027.06.30.

A Versenyképes Járások Program kiemelt célja, hogy a járások szempontjából jelentős, több település helyzetét javító, illetve az adott járás lakosságának minél nagyobb hányadát érintő fejlesztések támogatásával ösztönözze a térségi és települési együttműködéseket, megteremtse a párbeszédet a járások települései között annak érdekében, hogy közös céljaikat minél hatékonyabban valósítsák meg.